Menü
Köszöntjük a Duna House Group vállalati oldalán!!
HU

Társaságirányítás

AZ IGAZGATÓSÁG TAGJAI

 

Gay Dymschiz

Gay Dymschiz az 1998 óta működő Duna House cégcsoport társalapítója, ügyvezető igazgatója, majd igazgatósági tagja.
 
Egyetemi tanulmányait a Tel-Aviv Egyetemen végezte, ahol jogi (LL.B.) diplomát szerzett. Ezt követően két évig a Gissin & Keset Ügyvédi irodánál dolgozott, eleinte ügyvédjelöltként, majd ügyvédként. Itt komoly szakmai tudásra tett szert a fúziók és felvásárlások, a szindikátusi és befektetői szerződések, a pénz- és tőkepiacok területén.
 
1998-ban alapította meg Doron Dymschiz-zel a Duna House cégcsoportot, ahol jelenleg igazgatósági tagként tevékenykedik. Németországban született, jelenleg családjával, feleségével és két gyermekével Budapesten él.
 

Doron Dymschiz

1998-ban Gay Dymschizcel alapította a Duna House cégcsoportot, ahol jelenleg igazgatósági tagként tevékenykedik. A cégcsoport jelenleg 3 országban közel 240 irodával Kelet-Közép-Európa legnagyobb ingatlanközvetítői hálózatát üzemelteti, 2017. évi árbevétele közel 5 milliárd forintot tett ki.

A Duna House a franchise hálózatok üzemeltetése mellett saját irodákkal, pénzügyi termékek közvetítésével és az ingatlanpiachoz kapcsolódó szolgáltatásokkal, valamint ingatlan beruházásokkal és lakóingatlanfejlesztésekkel van jelen a régióban.

A cégcsoport részeként az Impact Asset Management Alapkezelő Zrt. hozta létre Magyarország első nyilvános, nyílt végű lakóingatlan befektetési alapját. Doron Dymschiz Németországban született, Budapesten él családjával, feleségével és három gyermekével.
 

 

Máté Ferenc

Máté Ferenc a közgazdasági tanulmányait (MSc.) a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen végezte. 2005-ben pedig megszerezte a nemzetközi könyvvizsgálói végzettséget (ACCA, 2011-től FCCA), 2009-től pedig magyar okleveles könyvvizsgáló.

2001–2003-ig a PricewaterhouseCoopersnél senior associate pozícióban dolgozott. 2003-tól a marketinggel, kereskedelemmel és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Promix cégcsoport gazdasági igazgatója lett. 2006-tól ugyanitt már operatív igazgatóként tevékenykedett. 2008-ban saját tanácsadó céget alapított, amely számviteli folyamatok ellenőrzésével, üzleti tervezéssel és befektetési tanácsadással foglalkozott. Egyik legfontosabb partnere a Duna House cégcsoport, ahol 2009-től kezdődően több leányvállalatnál ügyvezető igazgató volt, míg 2016 június óta vezérigazgató helyettesi pozíciót tölt be, amelynek keretében a cégcsoport magyarországi tevékenységeinek üzleti vezetését végzi.

2015-től igazgatósági tag. 4 gyermek édesapja.

 

Dr. Nagy Jenő

Dr. Nagy Jenő az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Tanszékén megszerzett diplomája után 1995-ben a kanadai Queen's University-n védte meg doktori disszertációját. Ezt követően megszerezte az EFFAS, valamint a CFA pénzügyi elemzői okleveleket. Pályafutását marketing és befektetési elemzőként kezdte az NN Biztosítónál, majd az ING csoport alapkezelőjénél részvényportfólió menedzserként, 2011-től pedig befektetési igazgatóként volt felelős a csoport által kezelt vagyonért. Pályafutását az Accorde Alapkezelő Zrt-nél portfólió menedzserként folytatta, 2018-tól pedig a Duna House Holding Nyrt. igazgatósági tagjaként támogatja a cégcsoport munkáját.

 

Schilling Dániel

Schilling Dániel a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát 2008-ban, amelyet követően másfél éven keresztül a Zurich Financial Services AG felvásárlást követő integrációs csapatában dolgozott Barcelonában másfél évig. 2009-től a Concorde Vállalati Pénzügyeknél dolgozott nemzetközi és hazai felvásárlásokon és tőkepiaci ügyleteken. 2017. októberétől először a Társaság befektetési kapcsolattartási és akvizíciós területeit vezette, majd 2018. augusztustól a cégcsoport gazdasági igazgatójaként folytatta munkáját. 2019. áprilisától a Duna House Holding Nyrt. igazgatóságának tagja. Dániel a 2020. évi CFO of the Year díj nyertese.

 

 

Az Audit és Felügyelőbizottság tagjai

 

Redling Károly

A Felügyelőbizottság elnöke

Redling Károly végzettségét tekintve közgazdász, mérlegképes könyvelő, de jogi szakokleveles közgazdász képesítéssel is rendelkezik. Tanulmányai során gyakornokként 1 évet töltött az American Express Company olaszországi központjában, majd később egy poszt graduális képzés keretében Milánóban tanult.
 
Az elmúlt években az Erste Bank Vállalati Üzletfejlesztési  Igazgatóságát irányította, korábban pedig a Bank Önkormányzati Üzletágát vezette. Ezt megelőzően a Centrál Csoportnál, a K&H Banknál, a Magyar Takarékszövetkezeti Banknál, az Inter Európa Banknál és az EMFESZ Kft-nél töltött be vezető pozíciókat, amelyek során tapasztalatot szerzett a vállalatfinanszírozás területén, leányvállalatok működésének koordinálásában, ügyfél akvizícióban, portfólió kezelésben, önkormányzati akvizíciós lehetőségek felkutatásában és finanszírozásuk megszervezésében.
 
A pénzügyi, gazdasági területeken megszerzett több, mint 20 éves szakmai tapasztalatát, tudását jelenleg a FŐGÁZ Zrt. Gazdasági vezérigazgató-helyetteseként kamatoztatja és a Pénzügyi és Beszerzési Igazgatóság, az Informatikai és Üzemeltetési Igazgatóság és a Controlling osztály irányításáért felelős.   
 

Dr. Martin Hajdu György

Dr. Martin Hajdu György több mint 25 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, elismert pénzügyi szakember. 12 évig dolgozott a bankszektorban, előbb strukturált finanszírozás területen a BNK‐KH‐Dresdner Banknál, majd vállalati pénzügyi tanácsadóként a MeesPierson Euramerica cégnél, később vezető partnerként a Concorde Csoportnál. Számos jelentős hazai tőzsdei kibocsátási, felvásárlási és kockázati tőkebefektetési tranzakcióban töltött be vezető szerepet. 
 
Jelenleg szabadúszó, főtevékenységében szervezet‐ és vezetőfejlesztéssel (coaching) foglalkozik, emellett keresett pénzügyi tanácsadó. A Budapesti Corvinus Egyetem címzetes docense, ahol alkalmazott vállalatértékelést oktat végzősöknek. Egyetemi diplomáját 1987‐ben szerezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, 1987‐88 során Soros ösztöndíjjal Oxfordban pénzügyeket tanult, egyetemi doktoriját 1993‐ban védte meg. Budapesten él családjával.
 
 

Nagy Kálmán

Nagy Kálmán 1993-ban szerzett diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1996 óta a Concorde, illetve a Concorde MB Partners csapatának tagjaként tranzakciós tanácsadással foglalkozik, jelenleg a CMBP ügyvezető partnere. Pályafutása során számos tőzsdei bevezetés, vállalateladás és felvásárlás, valamint tőkebevonás lebonyolításában működött közre. 
A Budapesti Értéktőzsde Kibocsátói Bizottságának és a Tőzsdei Tanácsadó Testületének tagja, illetve a Hold Alapkezelő Zrt.-nek igazgatósági tagja.

 

Befektetői kapcsolat:
  • Levelezési cím:
    1016 Budapest,
    Gellérthegy utca 17.
  • Telefon:
    (36) 1 555 2222
  • Fax:
    (36) 1 555 2220
  • E-mail:
    Írjon nekünk
Oldal tetejére